Hol volt hol nem volt, élt az erdő közepén Hófehérke, akinek hét apró emberkére kellett gondot viselnie. Reggeltől estig dolgozott. Hajnalban kelt, reggelit készített, kimosta a szennyes ruhákat, kipucolta a cipőcskéket, megfoltozta a szakadt nadrágocskákat, ebédet készített, elmosogatott, felsöpörte a szobákat, az udvart és így tovább, újra és újra előlről kezdve.
A hét emberke játszadozott egész nap, fára másztak kilopták a mókusfészekből a mókuska télire gyüjtött mogyoróját, megcsapolták a méhecskék méztartalékait, kifosztották a madárfészkeket, egyszóval roppant rakoncátlanul viselkedtek. Eközben persze nem ügyeltek rá, hogy a nadrágjuk ne szakadjon el, a mogyoró héjat ne szórják szét a padlón, a csizmácskájukat ne sározzák össze.
Egy napon Hófehérke megelégelte a sok rendrakást és elhatározta feladatot ad a kisembereknek. Emlékezett rá, hogy látott egy hirdetést az erdőszélen, miszerint a bánya vállalat felvételt hirdet.
Másnap reggel aztán a reggeli mellett mindegyik emberke talált egy uzsonna csomagot és Hófehérke kedvesen, de határozottan útbaigazította őket a bánya felé.
Amikor este a kis csapat, csákányukat a vállukon hordozva hazaérkezett, olyan fáradtak voltak, hogy a csülkös pacalnak sem tudtak kellőképpen lelkesedni, és vacsora után azonnal elmentek aludni.
Hófehérke pedig egy pohár rozéval kiült a kertbe és békében hallgatta a madarak csivitelését.
