Una és Neel a patak partján három fiút vett észre. A gyerekek papírcsónakokat hajtogattak és aztán a vízre tették. Versenyeztek, melyikük csónakja úszik le hamarább a kanyarig. Az egyik csónakja megakadt egy zsombékban, forgott, ide-oda dülöngélt, majd léket kapott és elsüllyedt. A gazdája méregbe gurult és kővel megdobálta a másik…
második kép – Küldetés indul!
Második jelenet A szivárványtündérek, Aidan, Milo, Una, Anay, Neel, Torge és Ivola fontos küldetéssel érkeztek. Amint a vízből kiléptek a patak partjára, a legtekintélyesebb közülük, Anay azt javasolta váljanak szét, úgy könnyebb dolguk lesz. A többieknek elfogadták a javaslatot, de egyedül nem szívesen fogtak volna bele, ezért három csapatot alkottak…
első kép – A szivárványtündérek
Első jelenet A szélnek játszani támadt kedve. Elkezdte fújni a felhőket. A felhők úgy összetorlódtak, mint csúcsforgalomban az emberek. Lökdösődtek, egymás sarkára tapostak. A szél meg egyre lelkesebben fújt. A felhők pedig egymáshoz szorultak, és mint a megszívott szivacsból, kicsurrant belőlük az eső. A szélnek tetszett a játék, fújt fújt…
No Comment II.
Kíváncsiság – Azért is megszerelem – Hatéves karatés – Oroszlántámadás – Én és a Mona Lisa – Biggyesztés apával
No Comment
Kézbe veszem az irányítást! – Első érintésre elbűvöl – Ha nyár, akkor dinnye – Velem aztán ne cicózzatok! – Dédi – Most kezdődik a tánc
Süni úszik a medencében
Tegnap reggeli séta közben azt vettem észre, hogy valami nagyobbacska fura dolog mozog a medencében. Közelebb menve láttam, hogy egy sündisznó kapálódzik, illetve szabályos kutyaúszásban halad a medence oldala felé. Nem tudom mióta küszködött szegény, de gyorsan kihalásztam. Eleinte összegömbölyödve pihegett a hálóban, aztán lassan kezdett kinyújtózni, kezét, lábát nyújtogatta,…
Mese a városi és a mezei patkányról
La Fontaine meséje a városi és mezei patkányról felteszi a kérdést: mi jobb, állandó készenlétben, félelemben élni javaink és testi épségünk elvesztése miatt vagy megelégedni kevesebbel, de nyugalomban és szabadon élni. A kérdést több költő és gondolkodó is feldolgozta az ókortól kezdve, pédául Esopus(Aiszoposz) és Fédrusz (Phaedrus). La Fontaine meséi…
Firkálás
Nem kell hozzá más, csak egy filctoll meg egy papirlap. Ha fáradt az ember és ki akarja kapcsolni az agyát, várakoznia kell valahol vagy csőstül jönnek a feladatok és pár perc nyugalomra vágysz, akkor fogd a tollat és firkálj!Nem kell Picassonak lenned, elég, ha kis vonalakat, köröket rajzolsz, össze fog…
