Milne versét olvasva eszembe jutott, milyen jó lenne önfeledten szaladni a réten egy papírsárkány zsinórjába kapaszkodva!
Általánosba jártam, amikor nyaranta volt egy „hétvégi barátnőm”. Szemben a mi házunkkal volt a hétvégi házuk, a szülei főként a kert és a veteményes miatt jöttek, de mi egész nap játszhattunk – azzal a feltétellel, hogy a szabadban tartózkodunk. Mi pedig kiültünk az árokpartra és beszélgettünk.
A többi kiskölyök is az utcán játszott, nem volt autóforgalom, az igazat megvallva aszfalt sem. Azonban ez minket nem zavart, bicikliztünk, fogócskáztunk, babaruhát vartunk. Aztán eltelt az általános iskolai élet, ők elköltöztek és többet nem találkoztunk.
Ez szomorúan hangzik, de vannak dolgok, amikre mi nem vagyunk hatással. Akkor még nem volt internet, mobiltelefon (nálunk vezetékes se), facebook, amik ma már megkönnyítik a kapcsolattartást.
Persze lehetne vitatkozni arról, hogy a permanens elérhetőség, a ”jelenlét” eröltetése Instagramon, Facebookon mennyire befolyásolja mindennapjainkat, illetve jó vagy kevésbé jó hatással van az életünkre. Több barátot szerzünk így és tartunk meg barátságokat, vagy elmagányosodunk a sok filter, Photoshop-polt kép és AI által generált cukiságok közepette?
A.A.Milne
Wind on the hill
No one can tell me,
Nobody knows,
Where the wind comes from,
Where the wind goes.
It’s flying from somewhere
As fast as it can,
I couldn’t keep up with it,
Not if I ran.
But if I stopped holding
The string of my kite,
It would blow with the wind
For a day and a night.
And then when I found it,
Wherever it blew,
I should know that the wind
Had been going there too.
So then I could tell them
Where the wind goes…
But where the wind comes from
Nobody knows.